
1. 1943-1944.
"Kőnig azzal jött vissza, hogy a présház nem jöhet számításba, a lakóház sem, mert kicsi, a borpincék terjedelmük miatt szintén nem alkalmasak, ám olyan közel van egy kis erdő, hogy bevehetik magukat, ha szükség lenne rá, különben is valószínűtlen, hogy 1943 novemberében Árkod környékén éppen egy szőlőt és egy gyümölcsöst érjen támadás."
"Mire igazán belemelegedett, és megírta, amit Kőnig várt tőlük, ugyanazt, amit Magyarország minden intézetében megírtak 1943 novemberében, valahogy elment a jókedve is."
Magyarország 2. világháború van. Az ország veszélyban, az utcák veszélyesek.
2. Abigél: héber eredetó női név, jelentés : az apa öröme.
Először az Abigél legendája című fejezetben van.
Valójában Kőnig tanár úr és Horn Mici fedezte fel.
Abigél egy szobor a Matulában, aki segít a tanulóknak.
3. Gina mondta és arra utal, hogy a Matula teljesen megváltoztatja.
Gina a Matula előtt a Sokoray Atala Gimnáziumba járt. Apjával élt Pesten. A Matulába kellet
mennie utána, ami Árkodon van. Apját csak nagyon kevésszer láthatja.
4. A Matula egy szigorú lányiskola. A tanulók csak karácsonyi szünetre mehetnek haza. Egyenruhát kell hordaniuk. Keresztény iskola. Smink és ékszer tilos. Alkalmazkodni kell minden tanulónak a szigorú szabályokhoz.
5. Ginának azért fontos az apja, mert nincs anyja és csak az apja maradt neki.
"Téged szeretlek a legjobban a világon, és nincs anyám, te voltál nekem mindig az anyám is." ( Gina mondta az apjának)
6. Azért közösítik ki, mert undok a hagyományos játékuk közben és mert beárulja őket az igazgatónál. Ez akkor változik meg, amikor bocsánatot kér tőlük a Légiriadó című fejezetben.
7. Az utolsó fejezetben mondja meg Horn Mici Ginának, hogy Abigél nem ő, hanem Kőnig tanár úr.
Hozzászólások (0)
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!